Már mindent előkészítettek, csak a vendégeket várták. Zita különösen izgatott volt.
– Édesem! Nem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet volt. Nyissuk ki azt a borítékot inkább, én már nem bírom ezt a várakozást…
– Ugyan Zitus, mindjárt itt lesznek a vendégek, és hamarosan megtudunk mindent.
– Feri, te nem is vagy kíváncsi?
- Hát dehogynem. Egyébként meg te találtad ki, hogy legyen egy ilyen buli, meg annyiszor megbeszéltük, hogy tulajdonképpen mindegy.
.– Tudom, csak az a fő, hogy egészséges legyen. És azt is tudom, hogy én találtam ki, mert olyan menőnek tűnt, de már megbántam. Most rögtön tudni akarom, hogy fiú, vagy kislány lakik a pocakomban, – és már nyúlt is a borítékért, de pont mielőtt megfogta volna, csöngettek – Ezek biztos anyáék, megyek kinyitom.
Valóban, Zita szülei érkeztek meg, stílusosan apja kék ingben, édesanyja pink felsőben. Aztán hasonló öltözetekben érkeztek a vendégek, Feri szülei és a barátok, ajándékokat is hoztak a születendő trónörökösnek. Utoljára Zsiga lépett be a nappaliba, Feri régi barátja, osztálytársak voltak még a gimnáziumban.
– Bocsánat, remélem nem késtem el- szabadkozott, aztán meglapogatta Feri hátát, és megjegyezte:
– Azt hittem Zita terhes, nem te – mosolygott, és Feri hasára mutatott – jaj, ne haragudj, csak vicceltem, nézd nekem is van, ez már velünk jár…
Feri nem haragudott, ismerte Zsiga furcsa, szókimondó humorát, amúgy is sokszor heccelték egymást, volt, hogy Feri állt elő ütősebb tréfával.
– Bizony látod, ennyire szeretem az én asszonykámat, nem hagyom magára ebben sem – válaszolta Feri, jót nevettek, aztán elkezdődött a buli.
Egy kis beszélgetés és sütizés után eredetileg az udvarra mentek volna, ahol egy kis ceremónia keretében derül ki, kit várnak. Zita azonban nem bírta tovább. Amikor mindenki megérkezett, egyszerűen feltépte a borítékot.
– Fiú! – kiáltotta nevetve, aztán Ferit átölelve adta hírül – Zalán, Kovács Zalán…
A nappali egy pillanat alatt megtelt nevetéssel, gratulációkkal, örömmel…
Este, amikor magukra maradtak, boldogan nézegették a baba holmikat, játékokat amit még mielőtt megszületett volna, Zalán kapott.
-Annyira felfoghatatlan, hiszen csak most volt az első randink, most kérted meg a kezem, az esküvő, és hamarosan itt lesz lesz a karomban a kisfiúnk…
– A most óta azért eltelt jó pár év, de tényleg hihetetlen.
– Te! Láttam, a Zsiga megint jó pofizott!?
– Ja, próbált poénkodni, különben meg tényleg vicces volt.
– Kivételesen. Tényleg, a tiéd már rugdalózik? – tette Feri hasára a kezét – Nézd csak, az enyémben épp nyújtózkodik valaki …
Gyorsan eltelt a hétvége, aztán elkezdődött ismét egy hét. Feri munkából hazafelé gondolt egyet, és betért egy virág boltba.
– Segíthetek? Milyen alkalomra szánja a virágot? – kérdezte készségesen az eladó hölgy.
– Alkalomra? -csodálkozott Feri, nem is értette elsőre a kérdést, nem figyelt, mert gondolatban már otthon volt – Ja, bocsánat, már értem. Csak úgy, mert hétfő van. Ez a margarétás csokor, ez igazán tetszik.
– Nagyon szerencsés aki kapja…
Zita is épp így érezte,bár tulajdonképpen nem volt kirívó eset, sokszor előfordult, hogy férje csak úgy meglepte valamivel.
– Képzeld, ma tudod kivel találkoztam? El sem fogod hinni!
– Nagyon kíváncsivá tettél…
– Zsolti jött be hozzánk, üzletkötő lett.
– Zsolti? Ezer éve, vagy tán több is, hogy láttuk. Mit mesélt? Gyere, közben ülj le, biztos éhes vagy, hozom a vacsorát.
– Minden rendben van vele, most született meg a második gyerek, az is fiú.
– Úgy látszik mostanában a fiúkon van a sor… Szedhetek?
– Persze, köszönöm! Csak nem? Paradicsomos húsgombóc, istenkirálynő vagy, tudod, hogy imádom!
– Pont azért.
– Nagyon kedves vagy, de most elég ez a két gombócka...
– Tényleg? Az előbb még lelkes voltál. Finom lett ám, most is pont ugyanolyan, ahogy szereted.
– Ebben teljesen biztos vagyok, de elhatároztam valamit. Kicsit le akarok fogyni. Zsolti is megjegyezte, hogy megemberesedtem… Meg én is érzem, ez a pocak tényleg majdnem akkora, mint a tiéd, pedig nem lakik benne senki.
– Ó édesem! Én nagyon szeretlek így is, emberesen…
– Tudom…. De tudod mit? Nem is ma kezdem, amikor a kedvencemet főzted, és úgysem tudok ellenállni. Majd hétfőn. Az pont tökéletes nap lesz hozzá.
– De hiszen ma hétfő van…
– Persze, de el akarok kezdeni futni is, és ahhoz kell vennem egy új cipőt, meg gondoltam, hogy lejárok az edzőterembe, itt az utca végén. Bérletet is veszek. Hétfőig mindent elintézek, aztán elindul a fogyókúra, úgy emberesen.
– Hát, ha így szeretnéd, akkor rám számíthatsz, majd úgy főzök, hogy figyelembe veszem ezt a te emberes dolgodat.
Mentek a napok sorban. Feri munkahelyén kicsit meglódult a lendület, túlórázni kellett, így elmaradt a cipővásárlás, és bérletet sem vett.
Péntek este Zita megkérdezte:
– Na, hogy áll a terved?
– A tervem? Milyen tervem?
– Tudod, az emberes fogyásos terved.
– Jaaa. Holnap elugrok veszek egy cipőt, aztán…
– De hát holnap elutazunk Zsuzsiékhoz. Most lesz a keresztelő…
– Ó basszus, el is felejtettem… Akkor halasztódik a dolog. Nem baj, úgysem készültem fel.
– De van cipőd, igaz, hogy nem új, de ott van a szekrényben a régi futócipőd.
– Akár még az is jó lehetne, de bérletet sem vettem. Meg nem is ez a legalkalmasabb időpont, hogy nekiálljak, nem menne tökéletesen. Sok a munka, jövő héten is kell túlórázni…
– Értem. De azt megbeszélhetnénk, hogy mit főzzek, hogy neked mi lenne jó a diétádhoz.
– Ó Zitus, nagyon drága vagy, de miattam ne aggódj, azt eszek ami van. Neked meg úgysem jó, ha diétázol, miattam meg ne dolgozz többet a konyhában.
- Legyen úgy ahogy szeretnéd. Engem nem zavar a pocakod, kicsi mackóm.
Zitát tényleg nem zavarta, ő nem is látta nagynak, csak egy kicsit, de hát a férfiak is változnak. Feri mosolyogva ölelte át Zitát, de a mosolya nem volt igazán őszinte.
Több hétfő is eltelt a beszélgetés óta, de nem jött el a tökéletes alkalom, egészen egy szerda reggelig, amikor semmi más nem történt, csak Feri korábban felkelt, szépen csendben felhúzta a régi futócipőt, és elindult...
Nem a tökéletesség visz előre, hanem az, hogy elindulsz – a képességeid szerint, a saját ritmusodban.
Kíváncsi vagy, hogyan segít ebben a Saját ritmusban program? Nézz körül az oldalon.